Tegnap nagyon ügyi voltam, mert már előző este előkészítettem az ebédet, így másnap reggel 9-re már kész volt a fasírt, és ki is mostam! Megbeszéltük Cynthiával, hogy kimegyünk együtt egy picit játszóterezni. Így is történt, végre megnézhettem, hogy Lilla milyen ügyesen totyog, persze magasra feltartott kézzel, édes nagyon! Rögtön Máté, az unokatesóm jutott eszembe, mikor pici volt, és Bólyon két naranccsal a kezében egyensúlyozva totyogott Annus tántiéknál. :))
Miután megjártuk a "pókos" játszóteret, irány haza, ebéd, alvás, délután pedig lementünk ide a ház udvarára ahol szóba elegyedtünk (húúú, így kell ezt mondani/írni???) a házbéli másik magyar családdal, gyerekekkel (Négy fiú!), nagyon kedves volt a nagymama. Ők laknak amúgy kettővel alattunk.
Mára megint program volt, Szilviékkel találkoztunk, Noah-val, akivel a múltkor ismerekedett meg Roli, és megcsodáltuk Noah pici öcsikéjét, aki még épp csak egy hónapos. Megint szupi helyet mutatott nekünk Szilvi, úgy hívják, hogy Wien Lobau Nationalparkhaus. Ez egy nemzeti park, ITT található, ennek az egyik csücskében van egy ház, ahol kiállítások vannak, és ott mögötte van egy jó kis játszótér, ahol tulajdonképp egy csúszda van, de az jó hosszú, és elég kacskaringósan lehet oda feljutni, mindenféle függőhidakon keresztül. Teljesen bekerített az egész, tehát bandázhatnak, bújkálhatnak a gyerekek, de nem tudnak kimenni. Aznap épp zárva lett volna a ház, de Szilvi mondta, hogy csak a játszótérre mennénk, így beengedtek minket, nem rajtunk kívül senki, így a fiúk jó nagyot jászottak, mi meg egy nagyot traccsoltunk Szilvivel, pici Lorenz baba társaságában. Mikor már látszott, hogy kezdenek a srácok kidőlni, leültünk egy padra Fekete Péterezni, annyira tetszett Rolinak, hogy elhatároztam, veszek neki ilyen kártyát....
Majd hazaindultunk, akkor jött az izgis része a napnak....
Gábor hívott, így mikor beültünk a kocsiba, visszahívtam. Még a kezemben volt a telefon, arra vártam, hogy bekapcsoljon végre a kihangosító (tudom, Zsuzsi, ejnye-bejnye, nem szabad ilyet csinálni!)...
Megyek szép nyugiban visszafelé a pályán, mikor integet egy férfi egy szürke audiból.... gondoltam, azt akarja, hogy menjek csak el mellette, valamit akar..... én megyek, erre ő visszajön elém, és kitette a kék villogót... na, - mondom - ez egy rendőr, a fenébe..... Azért integetett, hogy álljak félre. Rögtön tudtam, hogy a mobil a baja, végül is igaza volt. Megálltam, nézi a rendszámot, kérdezi, beszélek-e németül, én mondtam, hogy keveset. Kérdezi, hogy tudok-e olvasni, mondtam, hogy igen, akkor mutatja, hogy a kocsija hátuljában ott a felirat a táblán, hogy "Bitte folgen", azaz, kérem, kövessen. Hát én ezt nem vettem észre.
Odaadtam a papírokat, mondja, hogy tudom-e, hogy nem lehet telefonálni, mondom, hogy tudom, elnézést kértem, stb.... erre mondja, hogy nyissam ki a csomagtartót.... nem tudom, mit gondolt, mert tök üres volt, nagyon nézte is.... Mondja, hogy itt kér 50 eurót, mondtam, hogy nincs nálam készpénz. Erre kérdezi, hogy hol a mobilom? Mondom, hogy itt van. Erre ő: elveszi kaukciónak!! Mondtam, hogy azt nem, van-e csekkje? Mondta, hogy nincs, kéri a mobilt, és el is vette!!! Erre én mondtam, hogy na, azt nem, hívom a férjemet, ő beszél jól németül. Kérdezi, hogy ő hol van? Én: a munkahelyén. Az hol van? Mondom, hogy itt Bécsben. Erre rámnéz, és elengedett azzal, hogy vigyázzak, mert legközelebb nem úszom meg az 50 eurót. Erre én kedvesen megköszöntem, és indultam tovább. Olyan stílussal beszélt velem, hogy kinyílt a bicska a zsebemben, de próbáltam kedves maradni. Egyenruhában volt, de civil autóban?? Mindegy, oda kell figyelni nagyon.... Én voltam a hülye, ez tény, de azon még én is meglepődtem, hogy egész jól szót értettem vele! :)
A fiúk ma nem aludtak, így próbálom őket korán ágyba dugni, nehéz lesz, mert nem tudom elszedni tőlük a Ferrarit, kaptak egy távirányítós autót kirpóbálni, hogy mit tudnak vele kezdeni.... hááát....... vita az van elég. :))
