2015. március 11., szerda

Cukor-dili

Ma voltam orvosnál, pontosabban Roli egyik osztálytársának, Leonie-nak az anyukájánál, Michi-nél (aki amúgy Michaela). Ő diabetológus, itt dolgozik tőlünk nem olyan messze, a Hietzing-i kórházban. Még ősszel, mikor összefutottunk a suliban, Roli nagy hévvel elmesélte neki, hogy anyának valami nem stimmel a vércukrával. Erre ő nagy szemekkel nézett rám, és akkor mondta, hogy neki ez a szakterülete amúgy... Igen, nyáron elmentem még otthon egy 5 pontos terheléses vérvételre, hogy megnézessem a vércukromat. A családban többeknek volt / van cukorbetegsége, és miután olvasgattam sokfélét, úgy döntöttem, nem árt megnézni ezt-azt...
Most, szünet után megint összefutottunk, erre kérdezte Michi, hogy na, mikor megyek hozzá? Én meg lecsaptam rá, hogy akkor most. A most, az ma volt, szerdán. Megbeszéltük, hogy bemegyek hozzá.
Oda is találtam, bár azt sem tudtam, hol vagyok (hála neked, GPS!!). Ez a kórház is jó nagy, sok épületből áll. Mikor odaértem, szóltam, hogy ott vagyok, Michi 5 perc múlva előkerült, és már vitt is. :) Megbökték az ujjamat, hogy épp akkor mennyi a vércukrom. Majd bementünk a szobájába, és beszélgettünk... Mindent szépen felírogatott a gépbe, megbeszéltük a magyarországi leletemet is. Itt másfél mértékegységet használnak, majd ennek még utána kell nézni... De azt mondta, hogy ami nekem van, az nem cukorbetegség még, de oda kell figyelni, mert az lehet belőle.
Ott helyben kaptam egy vércukor-mérő kütyüt is (nem kellett fizetni érte semmit), hozzá a tűket, meg a tesztcsíkokat is... Nem kell állandóan mérni, csak akkor, ha akarom, most az elején nem ártana nézegetni, hogy melyik ételre hogyan reagálok, és naplót írni róla... Meg akkor, ha leesik a vércukrom. Gyorsan egy rendes vérvételt is megcsináltak, majd Michi kerített egy dietetikust is, hogy vele is beszéljem meg, hogy mit hogyan kéne ennem... Nagyon kedves, és aranyos volt mindenki. :)
Amire oda kell figyeljek: napi 5-6x enni, sima cukrot, fehér kenyeret, tésztát, krumplit, fehér rizst, finomlisztből készült dolgokat (hmmm) ha lehet, ne nagyon egyek, vagy ha mégis, akkor keveset. Inkább válasszak sötétebb pékárút... A tönkölylisztből készült dolgok mehetnek. Azt mostanában kezdem felfedezni, szinte olyan, mint a normál liszt, csak több nedvesség kell neki... Csináltam már belőle gofrit, nokedlit, palacsintát... majd még próbálkozok. Nagyon komoly diéta nem kell szerencsére. Meg azt is megbeszéltük, hogy mi van akkor, ha hirtelen leesik a vércukrom, sajnos az még mindig előfordul, hú, de utálom azt az érzést... Legyen mindig mindenhol szőlőcukor, táskában, kocsiban, stb... azt is, hogy mennyit egyek, ha ilyen van, és mit... És mozogni kell (kéne, khm....), de előtte is mindig mérjem meg a cukorszintet.... A szememmel is el kell megint menni emiatt kontrollra majd... Izgi ez az egész... Annyira nem örülök neki, de talán, ha sikerül figyelni, akkor idősebb koromban megúszom a szurkálást, meg a többit... Láttam Mamánál, milyen ez, annyira nem vágyom rá... 

Nyugis hétköznapok

Végre rendbe jöttünk. Másfél héttel ezelőtt már nem bírtam tovább és hazamentünk Keszire pár napra. Kellett már nagyon a levegőváltozás, hogy történjen valami... Jól esett sétálni egy picit a Vadasban, vacsizni és dumcsizni egy jót Hugival, fodrászhoz menni... A gyerekek is picit kizökkentek az otthonülésből... Sok volt már ez az egy hónap itthon ülés, már ki sem látszottam a gyógyszerek mögül, hol ezt adagoltam, hol azt... csoda, hogy össze nem kevertem őket...

Mikor végre iskolába mentek a fiúk, szép lassan sikerült magamat is utolérni, a lakást rendbe tenni, stb... Nagyon frusztrált már, ami itthon volt körülöttünk.

A következő hétvége elég aktívra sikeredett. Felhívtak a barátaink, hogy elmennénk-e velük csak így egy napra síelni... Mentünk. Stuhleck-re (Semmering). Nekem mondjuk nagyon volt jó. Az idő csodaszép volt, de (szerintem) sokan voltak, és nagyon hamar letúrták a havat a pályákon, nagyon buckás lett sok helyen. Gábor szerint ezzel nem volt semmi gond, de én még életemben nem voltam ilyen havon, úgy látszik, nagyon el vagyok kényeztetve Murauban... :) Hol kemény volt a hó, és jeges, hol pedig mély puklik jöttek. Nem tudtam mit kezdeni a sok emberrel, többen a frászt hozták rám, mikor kb. 20 cm-re mellettem suhantak el... Kora délutánra kikészültem, nem ment. Megijedtem, sok volt ez így... Pedig úgy sütött a nap, olyan szép volt.... Roli megpróbálkozott a snowboard-dal is, előző nap gyorsan vettek egyet, cipővel, használtan... jövőre pont jó lesz talán... Nézzétek! :)
 





Másnap Gábor futni ment, ez volt a 3. futóverseny a Vienna Marathon előtt... Közvetlenül a betegsége után volt a 2. akkor picit izgultam is, hogy muszáj-e neki mennie... A mostani futáshoz minden ideális volt, a hőfok, nem volt szél, sütött szépen a nap... És azóta már rendesen készül a fél marathon-ra, úgyhogy most 5 és fél perccel futott jobbat 14 km-en, mint a múltkor! Nagyon örült neki! Mi meg mentünk vele, olyan szép idő volt, kicsit jöttünk-mentünk a Prater-ben a fiúkkal, nagyon kellett már nekik a levegő, az oxigén... Kezdik visszanyerni az egészséges színüket. :)

Futás után elmentünk egy török étterembe, Gábor már egy ideje szerette volna kipróbálni, amikor capoeira workshop van Bécsben, oda szoktak járni enni a többiek. Én is kíváncsi voltam, szeretem a török konyhát, meg bíztam benne, hogy a fiúk is találnak majd a fogukra valót... Hát nem csalódtunk! Szuper hely, nagyon finom ételekkel, és egész sok hely is volt, mondjuk majdnem teltház volt épp... Ittam fincsi ayran-t, ez az a török ital, vizes kefír-szerű, vagy mi... nagyon finom, jó hidegen... És végre nem a rántott mindenféle volt az étlapon!! A fiúk kebabot, fűszeres csirkét ettek, mi meg valami zöldséges egytálételt, annyira jól esett, hogy csak na!! :) Megyünk még... A legnagyobb sikere a fiúknál a kenyérnek volt, az a magyarhoz hasonló, ropogós héjú, foszlós bélű fehér kenyér, frissen sütve, akkora adagot tettek elénk az asztalra, hogy csak néztünk... Martin haza akarta hozni az egész kosarat. :) Néha már unalmas ez a schnitzel-módi... Majd hazamentünk, és pihentünk, jó volt nagyon. :)