Nyugis hétköznapok

Végre rendbe jöttünk. Másfél héttel ezelőtt már nem bírtam tovább és hazamentünk Keszire pár napra. Kellett már nagyon a levegőváltozás, hogy történjen valami... Jól esett sétálni egy picit a Vadasban, vacsizni és dumcsizni egy jót Hugival, fodrászhoz menni... A gyerekek is picit kizökkentek az otthonülésből... Sok volt már ez az egy hónap itthon ülés, már ki sem látszottam a gyógyszerek mögül, hol ezt adagoltam, hol azt... csoda, hogy össze nem kevertem őket...

Mikor végre iskolába mentek a fiúk, szép lassan sikerült magamat is utolérni, a lakást rendbe tenni, stb... Nagyon frusztrált már, ami itthon volt körülöttünk.

A következő hétvége elég aktívra sikeredett. Felhívtak a barátaink, hogy elmennénk-e velük csak így egy napra síelni... Mentünk. Stuhleck-re (Semmering). Nekem mondjuk nagyon volt jó. Az idő csodaszép volt, de (szerintem) sokan voltak, és nagyon hamar letúrták a havat a pályákon, nagyon buckás lett sok helyen. Gábor szerint ezzel nem volt semmi gond, de én még életemben nem voltam ilyen havon, úgy látszik, nagyon el vagyok kényeztetve Murauban... :) Hol kemény volt a hó, és jeges, hol pedig mély puklik jöttek. Nem tudtam mit kezdeni a sok emberrel, többen a frászt hozták rám, mikor kb. 20 cm-re mellettem suhantak el... Kora délutánra kikészültem, nem ment. Megijedtem, sok volt ez így... Pedig úgy sütött a nap, olyan szép volt.... Roli megpróbálkozott a snowboard-dal is, előző nap gyorsan vettek egyet, cipővel, használtan... jövőre pont jó lesz talán... Nézzétek! :)

 

Másnap Gábor futni ment, ez volt a 3. futóverseny a Vienna Marathon előtt... Közvetlenül a betegsége után volt a 2. akkor picit izgultam is, hogy muszáj-e neki mennie... A mostani futáshoz minden ideális volt, a hőfok, nem volt szél, sütött szépen a nap... És azóta már rendesen készül a fél marathon-ra, úgyhogy most 5 és fél perccel futott jobbat 14 km-en, mint a múltkor! Nagyon örült neki! Mi meg mentünk vele, olyan szép idő volt, kicsit jöttünk-mentünk a Prater-ben a fiúkkal, nagyon kellett már nekik a levegő, az oxigén... Kezdik visszanyerni az egészséges színüket. :)

Futás után elmentünk egy török étterembe, Gábor már egy ideje szerette volna kipróbálni, amikor capoeira workshop van Bécsben, oda szoktak járni enni a többiek. Én is kíváncsi voltam, szeretem a török konyhát, meg bíztam benne, hogy a fiúk is találnak majd a fogukra valót... Hát nem csalódtunk! Szuper hely, nagyon finom ételekkel, és egész sok hely is volt, mondjuk majdnem teltház volt épp... Ittam fincsi ayran-t, ez az a török ital, vizes kefír-szerű, vagy mi... nagyon finom, jó hidegen... És végre nem a rántott mindenféle volt az étlapon!! A fiúk kebabot, fűszeres csirkét ettek, mi meg valami zöldséges egytálételt, annyira jól esett, hogy csak na!! :) Megyünk még... A legnagyobb sikere a fiúknál a kenyérnek volt, az a magyarhoz hasonló, ropogós héjú, foszlós bélű fehér kenyér, frissen sütve, akkora adagot tettek elénk az asztalra, hogy csak néztünk... Martin haza akarta hozni az egész kosarat. :) Néha már unalmas ez a schnitzel-módi... Majd hazamentünk, és pihentünk, jó volt nagyon. :)