Mindig én csinálom a hülyeségeket....
Az történt, hogy tegnap délután felhívott Gábor, hogy el tud szabadulni hamarabb, ezért szívesen elhozza a fiúkat az oviból. Előző 2 nap késő este ért haza, így ennyivel is többet tud lenni a fiúkkal.
Én vártam őket itthon. Csengettek, kinyitottam lenn a kaput, majd vártam őket az ajtóban. A küszöbön kívül álltam, és mikor odaértek az ajtóhoz, puszi, köszönés...... egyszer csak pufff...... becsapódott az ajtó. Tudni kell hozzá, hogy olyan zár van a bejárati ajtón, amit kívülről nem lehet kilinccsel kinyitni, csak be kell húzni és kész, csukva van.
Gábor mondta, sebaj, van kulcsa, de lenn hagyta a kocsiban. Leszaladt, mikor jött vissza, kérdezi tőlem, hogy benn van belülről a kulcs?? Én mondtam, hogy szerintem nem. Persze, hogy benn volt. Kész. Ennyi. Most mi lesz???
Menjünk keressünk egy kulcsost, aki ki tudja nyitni. Előbb azonban felhívtuk a kapunál kitett Notrufnummer-t (vészhívó telefonszám), ott adtak egy másik számot, ahol azt mondták, hogy persze, jönnek, 150 euróért.... Na, mondtuk, hogy nem.... Menjünk keressünk mást. Sokszor láttam a villamosról, hogy nem messze, a főút sarkán van egy ilyen üzlet. Mondtam Gábornak, hogy én maradok a gyerekekkel, kimegyünk az udvarra játszani... nem, menjünk együtt. Jó.
Martin meglátott egy villamost, fel akart szállni, de nem értük volna el, mondtuk neki, hogy sétálunk... olyan hisztit levágott, hogy kiborító volt!!! Végigüvöltötte teli torokból az oda-vissza sétát.... Ez hiányzott még az amúgy is jó hangulathoz. Odaértünk, megkédeztük, itt 105 eurót mondtak... Jó, legyen, fél óra múlva jönnek.
Sétálunk vissza (10 perc lehet max.), Martin még mindig üvölt... Megálltam vele, akkor végre megynugodott, utána végig magyarázott, hogy most mi lesz az lakással, az ajtóval.... Talán így jött ki belőle a mi feszültségünk....?
Mikor visszaértünk, én lenn maradtam a gyerekekkel az udvaron játszani, Gábor meg fenn próbálkozott, kevés sikerrel... Egyszer csak Tomi is megjelent, együtt próbálkoztak.. Én meg lentről figyeltem őket. Majd Cynthia szólt ki az erkélyen, hogy amíg nem oldódik meg a dolog, menjünk már be hozzájuk, úgyis rég voltunk arrafelé. Felmentünk, és együtt izgultunk, ugyanis azt találták ki a drága férjeink, hogy áthozzák Tomiéknak a nagy létráját, és átfektetik a korláton, mert akkor be lehet mászni az erkélyre, az erkélyajtó ugyanis nyitva volt, onnan be lehetett menni.... Na jó, de 5 emelet magasan!!!! Igaz, hogy kb. 1 méterről volt szó, de akkor is.... Nem normálisak.... Mutatom, hogy miről van szó:
Így néz ki az erkély felől:
Így a bejárati ajtó felől:
És ez van lefelé!!!
Nekem tériszonyom van... Jó, hogy ilyen helyen lakunk, mi? :)
Nem tudom, hogyan oldották meg a dolgot, de valaki átmászott... Nem mondták meg nekünk, hogy ki. De aki a hős volt, annak nagy puszi!!! Kinyílt a lakás, haza is mehettünk. Közben kiért a kulcsos ember, és ki akarta fizettetni Gáborral a teljes összeget!! Gábor, a főnökkel történt némi telefonos balhézás után végül a felét kénytelen volt kifizetni.
Tanulság: többet sosem hagyom benn a kulcsot a zárban!!!
