Végre megint otthon voltunk, aztán mégsem úgy alakult, ahogy jó lett volna.
De ezt egy picit később. Múlt csütörtökön úszni mentünk, ahogy mindig. Bemegyünk a medence mellé, és várunk, hogy kezdődjön az óra, magyarázok a fiúknak.... erre megszólít egy anyuka, ő is magyar volt! :) Beszélgetünk, beszélgetünk.... erre kiderült, hogy a mostani szomszédainkkal, Timiékkel nagyon jóban vannak, ők is Pressbaum-ban laktak, most költöztek át Bécsbe (Pressbaum itt van mellettünk, Tullnerbach -hal egybeépülve egy nagyobb városka)... Vicces... Az anyukát Andinak hívják, a kisfiát Dávidnak, ő most kezdte az első osztályt, 7 éves. Szerintem fogunk még találkozni. :) Ez az úszás egyre jobban megy a fiúknak. Ez alkalommal azért nem volt felhőtlen... Háton úszni próbáltak, akkor jött az első pityergés, Roli beverte a fejét a medence szélébe, persze, mert nem látta... Aztán megint belecsúszott a medencébe a széléről, beütötte a lábát. Majd az óra végén a víz alatt teljesen véletlenül megrúgta az egyik kislány száját. Szerencsére nem történt semmi komoly, nem vérzett semmi, csak szegény Sarah nagyon sírt, és Roli annyira a szívére vette, hogy már ő sírt jobban, csak csimpaszkodott Sascha nyakába (ő az egyik edző), és nem akarta elengedni, beszélni sem volt hajlandó róla... Csak nagy sokára...
Pénteken Cyn meglátogatott Jasminnal, picit sétáltunk a tó körül, meg beszélgettünk egy jót... Kár, hogy nem sütött a nap, csúnya szürke felhők jöttek-mentek... azért így is jó volt.
Hétvége.... Nekem volt koncert, pontosabban egy mise a kórussal, ami miatt ki vagyok piszkosul akadva, hogy hogyan jött össze ez az egész, de ez nagyon hosszú történet, most nem írom le, mert nem fogom tudni abbahagyni... Csak annyit, hogy szombaton hosszú próba volt rengeteg bénázással az elvileg "profiktól", majd vasárnap a szereplés, ami jobban sikerült, csak a lélek hiányzott belőle... nekem.... Amit a Psalterium csinál otthon az százszor profibb sok mindenben, mint ez volt.... De most nem ez a lényeg. Csak dühös vagyok az egész miatt...
Szombaton hazaértem a próbáról, Martin néha vigyorogva mondja, hogy fáj a hasa... Jó, legyintettem, akinek fáj a hasa, az nem rohangál körbe-körbe visongva a lakásban... Majd nem akart vacsorázni. Pár falat lecsúszott, aztán láttam rajta, hogy valami nem OK. Mikor rákérdeztem, hogy kell-e hányni, bólogatott, de a WC-ig már nem jutott el, minden kijött belőle. Utána nem is vacakoltam, gyorsan ágyba dugtam, remélve, hogy csak ennyi volt, és másnap kutya baja sem lesz. Gábor azt mondta, szerinte pszichés... Hogy miért?
Délután biciklizni mentek, a két srác tekert, Gábor futott velük. 2 kört mentek a tó körül, de csak 1 volt megbeszélve. Pontosabban: Roli Gábor mellett ment, ők megbeszélték a 2. kört, és hogy majd szólnak Martinnak, mert úgyis biztos megvárja őket. Persze... Martin természetesen tojt a többiekre, az első kör után ő indult volna hazafelé, persze nem kérdezett, nem nézett hátra, csak ment. Gáborék meg bekanyarodtak, hogy a Martin úgyis arra ment, a töltésen végig.... De nem volt ott. Ők is megijedtek, a másik irányban sem látták. Elindultak a hazafelé vezető irányba, de ott sem volt Martin. Mentek tovább, hol találták meg? A körforgalomnál, de már a túloldalon!! Átment egyedül... És nagyon meg volt ijedve, hogy hol vannak a többiek. Igen, volt már olyan, hogy megbeszéltük, hogy mehetnek, de a körforgalomnál meg kell állni, megvárjuk egymást. De nem mindegy, hogy hol állunk meg! Itt, Ausztriában ugyanis nem úgy működik a közlekedés, mint Magyarországon. Ha egy egy gyerek áll egy gyalogátjárónál, akár biciklivel, akár anélkül, a következő autós megáll, és addig vár, míg a gyerek át nem megy. Gondolom, ott Martin megállt, és az autósok meg vártak, és átengedték. Ő meg átment, mert miért is ne? Csak aztán esett le neki a tantusz, hogy most akkor mi lesz, hol vannak a többiek? Végül Gáborék megtalálták, és megbeszélték, hogy ilyet nem csinálunk. Egyszer ezt Roli is eljátszotta már. Itt ez OK, de otthon ezzel vigyázni kell nagyon, mert ha ott is elmegy a gyerek előre, és jóhiszeműen azt gondolja, hogy majd az autós elengedi, és elindul át az úton, na abból lehet a baj, mert otthon ez nem így megy, sajnos. No, megtalálták egymást, Martin jól megijedt, a többiek is.
Erre gondolta Gábor, hogy emiatt fájhat Martin hasa. A nagy ijedtségtől. Sajnos kiderült, hogy mégsem. Este gyorsan elaludt, majd éjjel fél 2-kor megjelent, hogy megint hányt, és nagyon fáj a hasa. Körülnéztem az ágyánál, úgy döntöttem, hogy oda most nem fekszik vissza, mert nem fogok éjjel, sötétben ágyat takarítani, majd reggel... Inkább odavettem magam mellé, hogy majd ha zűr van, akkor tudok rá figyelni. Ezt még 5x játszottuk el az éjjel, én semmit nem aludtam, mert állandóan azt figyeltem, még félálomban is, hogy mikor kezd el öklendezni... Hajnali 5 óra körül adtam neki 2 korty kólát, utána megnyugodott, akkor aludt reggelig. Ti tudtátok, hogy a kóla tényleg jó hányás ellen? Én meg, mint egy zombi, olyan voltam, nagyon nem vagyok ahhoz hozzászokva, hogy nem alszom éjjel.
Másnap bágyadt volt, nem akart enni, inni azért ivott. Pici zöldséglevest megevett, de utána nem ment több. Mondtam, hogy várjuk egy kicsit, ha nem akar visszajönni, akkor ehet palacsintát. A háztartási kekszet már unta, és mondta, hogy éhes. A palacsinta is lecsúszott, és benn is maradt. Nekem délután megint mennem kellett, megbeszéltük, hogy hazatelefonálok, ha vége van a misének, hogy mi van Martinnal. Akkor már jobban volt, nem volt gond, csak picit fájlalta a hasát még, de már evett este egész rendesen, éhes volt. Úgyhogy én meg maradtam az éneklés után még picit beszélgetni a többiekkel... Nagyon kíváncsi leszek, hogy mi lesz ezzel a kórussal..... Majd hazaértem, jól kipanaszkodtam magam Gábornak, és utána már az éjszaka is nyugisan telt, nem történt semmi különös, szerencsére. Ma még itthon fogtam egy napot, hogy lássam, mi a helyzet, de szerintem ennyi volt, valami kósza kis vírus lehetett.... Holnap újra ovi. Roli jól van, nem kapta el. (Kopp-kopp)
