Capoeira: Batizado 2012

Miről is van szó?

A Wikipédia ezt írja:
"A capoeira egy brazil harcművészeti játék, melyet a 16. században a rabszolgák alakítottak ki. Fürge, trükkös mozdulatok jellemzik; gyakran közel a földhöz, vagy kézen-/fejenállva művelik, mindig zenére. Egyes verzióiban sok akrobatikus elem található."

Ez eddig rendben van.

A Batizado pedig:
"A capoeirában "batizado"-nak (magyarul "keresztelő"-nek) hívják azt az ünnepséget, ahol a kezdő tanulókat hivatalosan bevezetik a capoeira világába. Itt nyerik el első övfokozatukat, és mesterük vagy valamilyen magasabb fokozattal rendelkező capoeirista (pl. instrutor, professor, contramestre) által megkapják capoeira-becenevüket. Ezt az ünnepséget a haladók már "troca de cordas"-nak (magyarul "övcseré"-nek) nevezik, hiszen őket egyszer már felavatták, és onnantól kezdve csak a fokozatukat cserélik egyre magasabbra."

A YouTube-on rengeteg video van fenn...

Gábor capoeirázik. Egy új kedvenc dolog az életében, vagyis nem is olyan új már... Azért írok róla, mert a múlt, otthon töltött hétvégén nagyon felkavart, amit láttam... jó értelemben! :) Előre is elnézést kérek, ha kissé csapongok, de olyan sok a gondolatom ezzel kapcsolatban... :)

Először jött a motorozás. Majd a repülés. És közben beszivárgott az életébe a capoeira. Azóta már Rolit is viszi, és neki is tetszik!

Én régebben láttam capoeirásokat, tetszett, ahogy a fehér nadrágos emberek pörögnek-forognak, mert olyan látványos dolog, de ennyi. Aztán néztem egy nagyot, mikor Gábor mondta, hogy megy kipróbálni (régi barátai csábították el egy edzésre), aztán jött egyik edzés a másik után... Majd az első Batizado... Én frászt kaptam, mikor hazahozta azt a többméteres zsinórkupacot, hogy most akkor ebből neki kell megfonnia az övét, az elsőt... A kész öv legalább 3 méter hosszú!! Egy hónapig fonta, mértük, fonta, mértük, hogy hol tart, mikor lesz már kész... :) Izgultunk, hogy kész legyen időben...

Aztán már csak azt vettem észre, hogy egyre többször ment edzésre a héten, majd jöttek a különböző workshop-ok, táborok, bulik... egyre több ismerős, barát, akik mind capoeiráznak, ugyanott...

2 éve karácsonyra tőlem kapott egy berimbau-t, ez a capoeirának a legfontosabb hangszere, ezzel, meg különböző dobokkal, csörgőkkel csinálják azt a nagyon jellegzetes zenét hozzá...

Na, ez is... a zene. Zenész füllel iszonyatosan furcsa volt először. Van a berimbaunak egy hangmagassága, az nagyjából adott, és összesen talán egy nagyszekundra képes a hangszer. És ehhez énekelnek hozzá úgy, hogy az éneknek semmi köze ahhoz a hangmagassághoz, amit a berimbau csinál! Nincs tonalitásban vele, egyszóval: nem passzol hozzá, hangban! (bocsánat a zenei kifejezésekért!!!) Szinte csak ritmust, tempót ad, de akkor is... én konkrétan hülyét kaptam tőle, Gábor nézett nagyot, hogy engem ez miért zavar... :)) Vájt füllel nehéz az élet időnként... :) De aztán megszoktam, sőt, elkezdett tetszeni! Később már a kocsiban is ilyen zenét hallgattunk, belemásztak a fülembe a dallamok... nemsokára Roli is énekelte őket, mindnek tudta a szövegét a maga módján... Ha beültünk a kocsiba, az első mondata az volt: "Apa! Az edzős zenét akarom!" Szép lassan Gábor megtanul portugálul is... :)

A nyári tábor után Gábor kissé ki volt purcanva, a talpán szanaszét ment a bőr (mindig mezítláb csinálják, így az elején kissé megsínylette a talpa szegénynek), izomláz, lila foltok... a fehér nadrágnak köze sem volt a fehérhez... de mindig úgy csillogott a szeme, olyan boldog fáradtság volt ez... :) Szerettem ezt látni rajta, arról nem is beszélve, hogy mennyivel jobban érezte magát a csökkenő kilók miatt!

Az elmúlt évben a sok munka miatt nem volt ideje rá. Bántotta is, de nem akart menni, mondván, hogy így is olyan keveset lát minket... Én folyamatosan piszkáltam őt, hogy menjen, de nem ment. Néha, picit... meg egy-két workshopra... Majd egyik alkalommal - Magyarországon elment edzeni többször is, amikor csak tudott, ha otthon voltunk -, jött haza, hogy kaphat új övet idén! Néztem egy nagyot, mert tényleg keveset ment edzeni... Megérkezett a zsinórkupac is, nagyon kevés idő volt rá, hogy kész legyen, ráadásul a végén kiderült, hogy még kicsit kevés is, picikét rövid lett az öv. De még éppen jó lett!

Aztán eljött a Batizado ideje. Mentünk is haza, idén úgy adódott, hogy a gyerekek Bólyra mentek, mi meg maradtunk kettesben Pesten. Gondoltam magamban, mit fogok én csinálni majd, ha Gábor mást sem csinál, mint capoeirázik... Azért akadt program: Hugival ebéd, mászkálás Pesten, majd egy rövid wellness a fórumos barátnőimmel (de jó is volt!).

A Batizado nyitó estéjén érkeztünk Bécsből (péntek), Gábort rögtön odavittük, és mi is maradtunk picit nézelődni a fiúkkal. Roli teljesen otthon érezte magát, ismerős gyerekek, Joao (Zsoáó), a mester, akit Roli imád... Néztük a bemelegítést, Martin olyan édes volt, egyfolytában Apát kereste, és ő is vadul próbálta utánozni a mozdulatokat! :) Cuki volt nagyon!

Szombaton este értem haza, Gábor is kicsit későn, némi sörözés után, mert rám várt a barátaival egy kocsmában, nem volt kulcsa. Lefeküdt aludni, de mondta, hogy keltsem fel, mert jönnek a többiek, buli lesz. Miii??? Most, még??? Hullafáradt volt, és be volt csípve... Igen, brazil party lesz egy hajón, és megy mindenki. Felajánlottam, hogy elviszem őket, aztán hirtelen kitaláltam, hogy elmegyek én is, mert különben mi a csudát csinálnék otthon egyedül este? Jól tettem! :)

Csupa jófej, aranyos ember, akik ugyanazt imádják! Végre megismertem a barátait. Szép lassan gyűlt a nép, beszélgettünk... majd egyszer csak beindult a buli, végig brazil bulis zenékkel, "echte" brazil emberekkel, brazil szambával...Huhh! Majd a buli egyszer csak átment spontán capoeirába! Én meg ott álltam tőlük 5 centire, azoktól, akik ezt nagyon profi szinten művelik! Félelmetes volt látni ezt az egészet testközelből... teljesen a hatása alá kerültem! Hogy ebben mennyi feszültség, energia, lüktetés, jókedv, pörgés, dinamika van!!! És hozzá az a zene! Mondjuk, rám elsősorban az hatott, de nagyon... (Nem meglepő, ugye?)  :-) Aztán amikor ott álltak kézen, fejen, mittudomén hogyan... hogy úgy csinálták, mintha tök komoly dolog lenne a "harc", de láttam, hogy ott bujkál a mosoly a szájuk sarkában, és hogy mennyire vigyáznak egymásra... Majd a zene is gyorsult, akkor ők is, elképesztő iramot diktáltak... Hatalmas fiesta volt!

Másnap a Batizado (ez volt a tényleges, amikor kapták az új övet) máshogy kavart fel... akkor pipa voltam és izgultam. Gábor miatt. Láttam, hogy ő is izgul, mondta is... kérdeztem, miért? Azt mondja, majd meglátod... Pedig ő aztán nem egy izgulós fajta!
Merthogy az övért megdolgoztatják a embereket, gyerekeket is! Némileg keményebben csinálják, mint ott a bulin láttam... Kezemben volt a videokamera, hogy megörökítsem az eseményt, jó is volt, így legalább nem azzal foglalkoztam, hogy a torkomban volt a gyomrom.... Mert amikor azt láttam, hogy a kissrácok, a felnőttek is kapnak némi lökést, erősebb rúgást (helyenként elég kényes pontokra!), akkor megszólalt a csengő bennem: NEM! Jó, OK, hogy harcművészet, meg erről szól, meg tulajdonképpen tök jó az egész, meg hasznos is, meg játékos... akkor sem bírom látni, ha valakit bántanak. Jó, utólag tudom, hogy ez is csak "műbántás" volt, de nem volt jó látni... Hiába, meg kell ilyenkor mutatni, hogy mit tudnak... Elkezdtem izgulni Gábor miatt is, nehogy ő is kapjon egy-két durvábbat... Szerencsére nem kapott, ügyes volt nagyon!

ITT megnézhetitek ti is! :)

Miután mindenki megkapta az övét, egy hatalmas ünneplésbe fordult a játék. Jó volt látni őket! :))

Remélem, egyszer Roli is eljut ide, ő is megszereti, a csíra már megvan hozzá... Amellett, hogy szuper jó sport, védekezési módszer (aki egyszer belefut egy ilyen rúgásba, tuti ott marad!), nagyon jó közösségi életet is ad, sok-sok barátot... egy életmódot.

Nekem még nem volt merszem kipróbálni... pedig tök jó lehet, ezen a hétvégén közel voltam hozzá nagyon, hogy elszánjam magam, csak egyszer, egy picit belekóstolni ebbe a világba... Én, aki az általános iskolában attól is sírógörcsöt kapott, hogy kézen kell állni, aki nem bírja elviselni, hogy tótágast áll a világ, ha fejjel lefelé kell létezni, aki frászt kap attól, ha közelítenek hozzá, és inkább elszalad.... Na, nem... vagy nem tudom... Inkább nézem, gyönyörködöm a mozdulatokban, élvezem a zenét, a hangulatot, és támogatom a fiúkat, hogy csinálják, élvezzék, szeressék. Ha capoeiráznak, ügyesek, sportosak, jókedvűek lesznek, és nem mellesleg meg is tudják védeni megukat, de erre sose legyen szükség!!