Kuki-gondok 2.

Péntek reggel 6-kor keltünk Martinnal, sikerült időben elindulni, így fél8-ra benn voltunk a kórházban. Kórlap kérés, majd mentünk az osztályra. Gyorsan kaptunk ágyat, elmentünk fürdeni, átöltözni. Meg kellett Martint fürdetni a kórházi fürdetővel, ez kötelező volt, csak így vihették be a műtőbe. Majd vártunk... sokáig.... Mesét olvastunk, szineztünk, rajzoltunk, Martin nagyon jól elvolt, és azt is nagyon jól viselte, hogy nem ehetett, nem ihatott semmit, még vizet sem.

3/4 11-kor megkapta a nyugtatót. Elég vacak íze lehetett, mondta, még pár percig, hogy hű de vacak volt... Majd kb. negyed óra után elég vicces állapotba került tőle, olyan volt, mint aki berúgott. :) Nem tudtam nem mosolyogni rajta, nagyon édes volt, ahogy beszélt, de alig forgott a nyelve, meg ilyeneket mondott, hogy Anya! 3 szemed van! Meg hogy: Anya, miért repül a tető? Meg hogy halványan lát engem... Igazából örültem ennek, mert amikor Rolit műtötték, ő nagyon későn kapta ezt meg, és alig hatott még, mikor elvitték, és ezt direkt azért kapják, hogy nem emlékezzenek már arra sem, amikor elviszik őket a műtőbe, meg arra sem, hogy ott mi történik, mielőtt elalszanak. Az altatóorvos nagyon kedvesen elmagyarázta, hogy mi történik majd... Mikor beviszik őket, maszkon keresztül kapnak altatógázt, és minden egyebet csak akkor csinálnak, amikor már elalszik a gyerek, akkor teszik a branült a kezébe, intubálnak, stb...  És amikor ébrednek, az borzasztó tud lenni, az altató hatása miatt sírnak, kiabálnak, vergődnek öntudatlanul... majd bealvás van. Rolinál ez úgy nézett ki, hogy menni akart, fel akart állni, úgy kellett egyedül lefognom, akkor már kezdtem kétségbe esni, mert 3/4 óra után már nem sok erőm volt hozzá, hogy lefogjak egy üvöltő, 15 kg-s gyereket...

Azt is mondták, hogy itt az ébredés utáni szakaszt még ott töltik az őrzőben, és csak utána hozzák fel az osztályra, mikor már jól lesz. Én nem is mehettem vele, ott kellett várjak az osztályon, de nem nagyon hagyják az anyukákat ott körmöt rágni, hanem elküldtek enni. Igazuk van, ez az egyetlen alkalom szinte, amikor lehet enni valamit "nyugisan".

Fél 12-kor vitték el Martint, integetett, elköszönt, semmi gond nem volt. Én akkor telefonáltam, kiszaladtam a boltba, gyorsan ettem valamit, alig telt el 50 perc, már hozták is vissza, sírósan. De Martinnál nem volt annyira vészes a dolog, mert ő fekve maradt, így hullámokban kiabált, és néha rugdosott a lábával, majd fél óra után szép lassan megnyugodott és elaludt. Én közben odabújtam hozzá, simogattam, próbáltam csitítgatni, kevés sikerrel. Akkor úgy döntöttem, hogy nem érdekel, mit mondanak, félig odafekszem mellé, a lábamat nem tettem fel az ágyra.  Akkor Martin befészkelte magát az ölembe, simogattam a hátát, másik oldalon a pandit szorította, és ekkor tudott elaludni végre. Nem szabad elvileg a szülőnek befeküdnie az ágyba, de nekem akkor muszáj volt. Kapott infúziót, felöltöztették, akkor láttam a kukiját egy pillanatra, és megnyugodtam. Semmi nem látszott rajta kívülről, a seb belül van neki. Sokkal rosszabbra számítottam, sosem láttam még frissen műtött sebet.

Aludt 2 és fél órát, addig lement az infúzió, megnyugodott a légzése, akkor már nem is rángatózott. Vártam, hogy mi lesz, ha ébred, közben meg beszélgettünk a többi anyukával, nővérkékkel, mindenki nagyon aranyos volt.  Egy bajom volt csak, hogy hideg volt a kórteremben. Megnéztem, 20 fokra volt állítva a klíma, és ezerrel jött a hátamra a hideg levegő. Rákérdeztem, hogy muszáj-e ezt így, de mondták, hogy a gyerekek miatt van, a hideg jobb a friss sebeknek. Ja, én meg szétfagytam, nem 20 fokhoz öltöztem, hanem 40-hez... végül kaptam egy vastag plédet, abban ücsörögtem, ezt meglátta egy nővérke, és akkor lekapcsolta a klímát... Már kezdtem megijedni, hogy tök jó lesz a srácokat ápolgatni, ha én leszek beteg...

Mikor felébredt Martin, már teljesen nyugodt volt. Csak kómás volt még nagyon, meg mondta, hogy fáj a hasa, nem érzi jól magát... Még jó, hogy fájt szegénynek, akkor már több, mint 20 órája üres volt a gyomra. Akkor egyszer csak felkelt, hogy hánynia kell. 3x hányt összesen (bár csak alig valamit, az is csak nyál volt, amit lenyelhetett) addig még nem  kaphatott semmit, a 3. után vénásan, a kezébe kapott hányáscsillapítót. Akkor eltelt még fél óra, és akkor hirtelen jobban lett, felült, hogy kér inni. Akkor már a nővérke azt mondta, hogy mindegy, hogy eszik vagy iszik, amit előbb megkíván , azt adjak neki. Vizet kért, majd 3 korty után megkívánta a vajaskenyeret is. Mást nem kaphatnak rögtön utána, csak vizet, üres teát és vajas kenyeret. Két falat vajaskenyér után hirtelen olyan éhes lett, hogy megevett 2 szeletet is, 2 pohár vizet hozzá, és ez már benne is maradt. Kb. egy óra múlva, mint akit kicseréltek! :)
Akkor még muszáj volt egyet pisilni, az is kellett a hazamenetelhez. Kérdeztem tőle, hogy kell? Elgondolkozott, és mondta, hogy igen, de láttam, hogy tart tőle. Én is tartottam, mindenki azt mondta, hogy az első pisilés nagyon vacak lehet. Elhatározta magát, és mentünk. Nagyon aggódva állt oda a wc-hez, és vártunk. Egyszer csak jött 2 csepp, sehol egy nyikkanás... Kérdeztem őt, hogy ez nem bánt, nem csíp? Mondta, hogy nem... Na, a kő másik fele is ekkor esett le. :) Utána pisilt rendesen, és azt mondta, hogy semmi gond, nem csíp semmi! Én meg nagyon megdícsértem őt, hősies volt nagyon! Mondjuk segített a dolgon az, hogy nem fedi a kukija végét semmi. Utána piszkálta őt a pizsama varrása (nem volt rajta egyáltalán kötés, azt az alvás után leszedték, mert nem is volt rajta rendesen, és nem is panaszkodott, hogy fájna bármi. Akkor kapott egy gézlapot rá, akkor már minden rendben volt. :)

Mondta, hogy menjünk most haza... Én meg mondtam, hogy meg kell várni a doki bácsit, hogy megnézzen, elmondja, hogy mi van, és csak utána lehet. Na, akkor jött egy kisebb hiszti, gondoltam magamban, most már tényleg jól van. A kukijára meg egyáltalán nem panaszkodott!
7 óra körül jöttünk ki kórházból, 8-kor otthon voltunk. Kontroll egy hét múlva, addig kenegetni, és majd óvatosan húzogatni kell. Nem csúnya a seb, látszódnak a pici varratok, bár az is igaz, hogy még nem nagyon mozgattuk neki, most még nem is szabad. majd 1-2 nap, ha eltelt.

Roli meg nagyon nem bírja a gyűrődést. Amennyire nem volt gond első nap, most olyan szinten üvölt, ha be akarjuk kenni, hogy őrület! Ma már le kellett fogni őt, mert nem engedett semmit. Martin meg egy szó nélkül, igaz, hogy picit remegett a lába, meg kapaszkodott Gáborba, de meg sem szólalt, és fél perc alatt kész voltunk. Rolinál ez egy óráig tartott, könyörgéssel, üvöltéssel egybekötve. MIndig tudtam, hogy Martin mindent jobban visel, de azt nem hittem, hogy Roli ennyi idősen ennyire nem hajlandó együttműködni. Na, majd csak rendbe jönnek... Túl vagyunk rajta, még pár nap, és remélem, hogy elfelejthetjük az egészet, és később is úgy fog működni nekik, ahogy kell. :))