Síeltünk...

Úgy volt, hogy nem jön össze Andiékkal idén... Aztán mégis... Egyszer csak hívott Andi, hogy lemondták a sulis síelést, és találtak az utolsó pillanatban szállást Murauban, tudunk-e menni... Gábor gyorsan utánanézett a szabadságának, kikértük Rolit a suliból (nem pont most volt a síszünet, hanem előtte egy héttel), és hajrá!

 

Volt egy-két érdekes dolog előtte... Mivel nemrég elloptak sok sícuccot tőlünk, meg az autóra való tetőzsákot, ezeket be kellett szerezni. A fiúké hamar meglett, ki is próbálták már korábban Semmeringen. Amikor nekem koncertem volt, Gábor elvitte őket egy napra csúszkálni. Gábor is vett magának sílécet, sícipőt, snowboard-os bakancsot, stb... mindent tök jó áron, jóval olcsóbban, mint a boltban lett volna....No, honnan? ... drei, zwei, eins... Meins! Ismeritek az e-bay reklámot? :) Hát innen... Ráadásul az én bakancsom vadiúj, és még időben meg is érkezett...

A tetőzsák... Itt Ausztriában nem találtunk céget, aki árulná, Pesten igen, gyors számolás után olcsóbbra jött ki Angliából rendelve. Cyn segített nekem lelevelezni, hogy ide ér-e még időben a csomag, hát ideért! Pénteken rendeltem meg a neten, kedd délelőtt itt volt!! Kezdtünk megnyugodni, hogy csak összejön ez a dolog...

 

Előtte a hétvégén otthon voltunk, némi orvosi vizsgálat, oltás, és Hugi 30. szülinapja a családdal, ami baromi jól sikerült az ő pici lakásában. Sokan voltunk, tele volt minden párnával, takaróval, hegyekben állt a kaja, Dixit-et játszottunk, és nagyon jól éreztük magunkat! :))

Szombaton hív Andi, Máté beteg... Lázas, nincs jól, kész... Ők vasárnap indultak volna, mi meg beszélgettünk szombat este, hogy vajon mi legyen... pont ugyanúgy, mint 3 éve, amikor én ragadtam otthon Martinnal, mikor kórházba kerültem vele, tüdőgyulladása volt. Most Máténál ugyanez... Azért Laci meg a két lány elindultak, vasárnap szakadó hóesés... Gábor valamikor azt mondja nekem: nem jó csillagzat alatt van ez a síelés...
Vasárnap utazás vissza Bécsbe, szakadt a hó, utálok sötétben autópályázni, végig stresszeltem az utat, persze tök feleslegesen, Gábor iszonyú nagy rutinnal vezet, és még jól lát is, nem úgy, mint én... Akkor is minden bajom volt, mondtam is neki, hogy olyan hülye vagyok, ne haragudjon rám, ilyenkor mindenféle hülyeséggel idegelem őt, aztán persze rájövök, hogy tök felesleges az egész...
Hazaértünk, éjfélig pakolás, hulla voltam... Majd hétfő reggel indulás Murauba. No igen, reggel... ami nem reggel lett végül... Gábor lement, hogy felszerelje a tetőre a felfújós tetőcsomagtartót, erre kiderült, hogy ereszt az egyik... Most mi legyen?? Mivel korábban az IKEA-ban vette, megnéztük, hogy van-e most is. A neten fenn volt, telefonáltunk, hogy tényleg van-e belőle. Volt, úgyhogy még oda is beugrottunk, megúsztuk 19 euróval, így már nyugiban indulhattunk tovább.

Délután kettő körül értünk oda, hívjuk Lacit, hogy megyünk felfelé a lifttel, hol vannak? Erre ő mondja, hogy lejöttek, mert Majának hányingere volt, nincs jól... Kész... Csak drukkoltam, hogy ne legyen nagy a baj, és nehogy végigmenjen mindenkin valami jó kis vírus...

A többi nap tulajdonképpen jól telt, kivéve azt, hogy az én vadiúj, profi csodacipőm sehogyan sem akart passzolni a lábamra. Nyomott, szorított, próbáltuk állítgatni, elég sokféle módon lehetett, de nem lett jobb. Az első nap olyan rossz szögben volt a lábam, hogy jól megterheltem a térdem, úgy fájt délutánra, hogy nem bírtam már csúszni, inkább leültem és nézelődtem. Aztán nem akart belemenni a kötésbe a cipő... Pedig előtte való nap mentem vele! Gábor még itthon beállította, azt mondta, hogy jó lesz, igaz, hogy a legszűkebbre volt állítva, több lehetőség nem volt. Kisebb ez a cipő egy számmal, mint amit elloptak.
Következő nap megyünk fel, akarok felcsatolni, nem megy... Mindent próbáltam, semmi... Odajött egy magyar síoktató, kérdezi, hogy mi a baj... Nézi a lécet, nem jó a kötés. De nem lehet előrébb tolni... Egy mozdulattal kirúgta a cipőt a kötésből. Mondom Gábornak, hogy ezzel én így nem merek síelni, hogy épphogy fogja a cipőt. Bevittük fenn a hegyen egy szervízbe a lécet, ott egy nagyon kedves, jókedvű srác nézte meg, azt mondta, hogy át tudja fúrni, de nem itt, hanem majd délután, lenn a faluban. Ott hagytuk a sajátomat, és béreltünk egy lécet. Aztán Gábor úgy döntött, hogy nem fúratjuk át, béreljünk egész hétre lécet, aztán majd lesz valami...
De a cipő csak nem lett jobb... Nyűglődtem vele nagyon, hol a sarkamat nyomta, hol túl szoros volt, ha kiengedtem, túl laza, hol a talpamat nyomta iszonyatosan... Minden felvonózás egy küzelem volt, akkor fájt a legjobban...
Végül péntekre kezdtem hozzászokni, talán pár alkalom kell még, hogy tényleg be tudjuk állítani rendesen... Gáboré ugyanilyen, neki nagyon bejött, az én lábamnak nem tetszett... eddig.... hátha hozzászokik majd... Elvileg ilyen termo belseje van, rá lehetne "sütni" (melegíttetni) a lábamra, és akkor tökéletesen kéne passzolnia, de szerintem nem ezzel volt a baj...

A fiúk állati ügyesek voltak!! Roli nagyon biztosan áll a lécen, szépen kanyarog, már próbálkozott a párhuzamos csúszással is... Martin meg... ha léc van a lábán, és lejt a pálya, nem lehet megállítani, ő csak megy, akármerre... Utolsó nap felmerészkedtem velük a hegytetőre, és Gábor néha kiment a pályáról, bele a mély hóba, a fák közé, csak úgy szórakozásból... Martin utána... :) Úgy kiabáltam utána, hogy héééé!! Nem arra van a pálya, hanem erre!! :)) Egyszer Martin kiment a pályáról és beleborult a hóba... Nem ijedt meg. :) Bárhol lejön, ha kell, Roli is. Gábor simán ment velük a piros pályákon is, aztán a nap végén ő - zárásként - lecsúszott a feketén is... Ő azért nagyon tud síelni.

Simán bírták  a fiúk az egész napot, dél körül ebédeltünk valamelyik hüttében, egész héten rántott husit ettek, gőzgombócot, meg sült krumplit...

 

 

Én vagyok a gyenge láncszem a csapatban, bár Gábor szerint nekem is egyre jobban megy... Csak ne kapnék frászt mindig a lejtőtől, meg attól, hogy gyorsan megyek... Nem bízom a saját lábamban eléggé... Pedig olyan klassz ez az egész! Egyszer még egy kis szakasz piros pályán is lementem, meg Gábor az egyik felvonóból kiabált ki, hogy ez az, tök szépen csinálod!! Hú de jól esett!! :) Talán nem vagyok olyan béna, csak ne félnék annyira... De hát ez van, majd nézem a srácokat, és büszke leszek, nagyon! :)

 

A szállás is nagyon klassz volt, kényelmes, szép, közel volt a pályához, reggelente Laci kigurult a gyerekekkel kocsival, vitte a cuccukat, mi meg kisétáltunk Gáborral. Végre be lehetett fűteni rendesen, padlófűtés, nem fáztam!! :) A gyerekek egy szobában aludtak, nem volt velük semmi gond.

 

 

 

Utolsó nap még a nap is kisütött, kinn ebédeltünk az egyik hütte teraszán, olyan jó volt... Felmentünk a legtetejére a hegynek, csodaszép volt az a sok havas hegycsúcs!!

 

 

 

Majd én visszavittem a lécemet, a fiúk még csúsztak egyet, lenn találkoztunk a kocsinál. Pakolunk össze, öltözés, beülnek a kocsiba, hallom, hogy Martin köhög egyet-kettőt... utána az egész utat végigköhögte, ma már Roli is... Lehet, hogy elkaptak valamit Lacitól, ő sem volt jól egész héten... Most próbálom gyógyítgatni őket... Remélem sikerül, nem hiányozhat Roli többet már a suliból!!

 

Hétközben úgy voltam, hogy most nagyon nem jó ez a síelés, nem akar semmi összejönni. Fáj a lábam, Laci nincs jól, Andiék nem jöttek, Roli is sokat volt hisztis, ment a harc a gyerekek között, hogy ki a hangadó... Aztán pénteken kisütött a nap, és minden jóra fordult. :) Kivéve ezt a fránya köhögést...